Susi Diamond

Susi DiamondSusi Diamond-ot sokan boszorkánynak titulálják, ő azonban azt mondja magáról, hogy mágia teoretikus, olyan személy, aki mágiával foglalkozik. Nem szereti ugyanis a skatulyákat. Véleménye szerint senki sem jobb vagy különb a másiknál, csak más irányultságú, másban mélyült el, s ezért más dologban tud többet nyújtani. Őt a mágia foglalkoztatja, ezért többet tanult meg belőle másoknál, s ennek köszönhetően tud segíteni, tanítani e témában.

A legfontosabb, amit önmagáról hajlandó volt elmondani, hogy 2003 nyarán jött az a megérzése, hogy létrehozzon valami olyat, ami még nincsen ebben az országban. Akkor és talán még ma sincs egyetlen olyan bolt sem kis hazánkban, ami kifejezetten a mágikus tárgyakkal foglalkozik, ahová azért járhatnak a boszorkányok és a mágusok, hogy beszerezzék kellékeiket. Ez a bolt lett a Boszi-tanya, amelynek internetes oldala a Boszi Pláza.

Ennek a kis boltnak köszönhetően Susi megismerkedett számtalan mágia gyakorlóval, s olyan tapasztalatokra tett szert, amit addigi magányos gyakorlata nem tett volna lehetővé. Azokról a tapasztalatokról nem is szólva, amit a hozzá varázslatért fordulóknak tett szolgálatai alapján szerzett.

2010-ig csak egyéni tanítványokkal foglalkozott, majd elindított néhány kis létszámú tanfolyamot is, melyeken megosztotta tudását. Néhányan ennek köszönhetik, hogy ma már saját erejükből is képesek változtatni életük minőségén.

Susi kedvencei a teremtő, segítő varázslatok, s teljesen elzárkózik az olyan kérésektől, mint a rontások és átkok, vagy mások kapcsolatának szétszakítására irányuló varázslatok. Mágiájának alapja a magasabb tudatosság síkjáról származik, ahol a szeretet uralkodik mindenek fölött. Kedvence a ho’oponopono, amit gyakran használ mások megsegítésére.

Hogy mennyire sikeresen, arról íme néhány vélemény:

Kedves Susi! Nagyon szeretném megköszönni a segítséged, elmondhatom mióta kapcsolatban vagyunk sok minden jóra fordult az életemben. A magánéletem is jól alakul, és ami fő, úgy néz ki a vállalkozásom is hosszú idő óta szintén javulni látszik.(ezért se tudtam annyit írni mostanában, mert egész nap dolgozom ) Én hiszem, hogy befolyásolhatjuk sorsunkat akarattal, de ezt meg kell tanulni. Én hiába próbálkoztam pozitiv gondolkodással stb. nem jött be semmi. A Te személyed hozott szerencsés változást életembe, amiért nem győzök hálás lenni a sorsnak. Köszönöm, kedves Susi hogy ismeretlenül is segítettél és így a kilátástalan helyzetemből kiutat találtam, olyan gondolatokkal amik szinte irányítottak az utamon. Ez nem véletlen . Az égiek legyenek Veled utadon!Sok szeretettel: Kati
Kedves Susi! Élmény volt az előadás.Szeretnék részt venni a folytatásban is.Ha lehet hétvégére tedd a folytatást mert én pl csak vasárnap délután tudom meghallgatni a munkám miatt. Erzsébet
Nagyon nagyon bizakodó vagyok, és ezt köszönhetem Neked kedves Susi, hogy segítettél, és felkaroltál a reménytelen helyzetemben. Bizony nem mindegy milyen hangulatban megyek a tárgyalásra, mennyire vagyok határozott és magabiztos. Ma éjfélkor gyertyát gyújtok, a gyertyába vésem a kérésem, és őszinte szívvel imádkozomÁldjon meg az Isten a jó szívedért! Katalin
Kedves Susi! Ma kipróbáltam a vezetett erőkört! Nagyon köszönöm! Annyira jó érzés!Nem is gondoltam hogy képes vagyok az erőimet így összegyűjteni és mozgósítani.Nagyon hálás vagyok! Köszönöm szépen!(A többi hozzászólást Ennek a bejegyzésnek a végén találod: http://bosziplaza.hu/vezetett-varazslat/)